„Erdők, mezők vadvilága” fotópályázat

A fotópályázatot a 2018. március 20-i Vadegészségügyi Konferenciához kapcsolódóan a
Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal hirdette meg, melyre nappali tagozatos középiskolai tanulók jelentkezhettek. A kiíró célja az volt, hogy a korosztály figyelmét felhívja a természetben megcsodálható élővilágra. Olyan témákat kellett feldolgozni, amelyek az erdők, mezők állatvilágához kapcsolódnak, így valamilyen módon a vadvilághoz köthetőek.
Az eredményhirdetésre március 20-án, kedden került sor a konferencia keretein belül, a helyszín az Állatorvostudományi Egyetem.
Fajt Roland (9.A) az „Erdei óvoda” képével második helyezést ért el, a „Suta sorban” képére pedig különdíjat kapott.
Nagy Erik Csaba (9.A) „Kerti helikopter” című műve szintén különdíjas lett.
A pályázók meghallgatták a konferencia első részét, majd Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó, állatorvos körbevezette őket az egyetemen. A délutánt az Fővárosi Állat- és Növénykertben tölthették kollégiumi nevelőjükkel, Máté Zoltánnal.







VADAS JENŐ ALAPÍTVÁNY-Adó 1%

Bankszámlaszám: 11739030-20011301

 

Az oldal üzemeltetője: Északi ASZC Mátra Erdészeti Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium
Székhely: 3232 Gyöngyös - Mátrafüred, Erdész utca 11.
Telefon: (37)520-250
E-mail: titkarsag@matraszakkepzo.hu

 

matraszakkepzo.hu MINDEN JOG FENNTARTVA 2020

Impresszum

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési szabályzat

Tárhely szolgáltató

Együttműködő partnereink